Felelős műszaki vezető

2017. október 27., címkék: vállalkozás

Rendszeresen kapunk olvasói kérdéseket a felelős műszaki vezetéssel kapcsolatban, ezért összefoglaltuk a főbb tudnivalókat. Megtudhatjátok, mikor van szükség felelős műszaki vezetőre (FMV), milyen FMV jogosultságok vannak, és mi kell ahhoz, hogy valaki FMV lehessen. Mikor kell felelős műszaki vezető?

Felelős műszaki vezetőre majd minden építési munkánál szükség van. Egyedül azoknál a munkáknál nem, amelyek nem kötöttek:

  • sem építési engedélyhez
  • sem egyszerű bejelentéshez.

Itt is csak akkor nem kell femü (FMV), ha a szakmunkát csak az végzi, aki a szakmunka jellegének megfelelő szakképesítéssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy ha olyasvalaki is részt vesz a munkában, aki nem szakember – például egy segédmunkás, vagy a megrendelő – akkor már kell, hogy legyen egy felelős műszaki vezető, aki a megfelelő szakképesítéssel nem rendelkező dolgozók munkáját irányítja, felügyeli.

Ki köteles FMV-ről gondoskodni?

A felelős műszaki vezető tehát a kivitelező embere. (Nem úgy, mint a műszaki ellenőr, aki a megrendelőt képviseli.) A megfelelő jogosultságú felelős műszaki vezetőt ezért mindig a kivitelezőnek kell biztosítania. Ha nincs FMV, pedig kellene, hogy legyen, akkor a kivitelezőt büntetik.
A femü lehet:

  • a kivitelező megfelelő jogosultságú alkalmazottja,
  • vagy megbízási szerződéssel dolgozó külsős is.

Mit csinál az építkezésen a felelős műszaki vezető?

Betartatja az építési-szerelési munkára vonatkozó előírásokat a következő területeken:

  • építés,
  • munkavédelem,
  • tűzvédelem,
  • természetvédelem,
  • egészségügy.

(Ez csak az alkalmazott FMV-nek feladata. Ha a FMV külsős, akkor ezek betartásáért a cég felel.)

Irányítja, megszervezi a szakmunkát:

  • hogy a kivitelezés szakszerű legyen,
  • és a kiviteli terveknek megfelelő legyen.

Ha megbízást kap rá, vezeti az építési naplót.

Ellenőrzi azt, hogy az építési termékek teljesítik-e a kivitelezési dokumentációban (és a jogszabályokban) szereplő elvárt műszaki teljesítményt. Ellenőrzi az anyagok beépítésének szakszerűségét is.

Ha a kiviteli tervben szereplő építési terméket helyettesíteni kell, kiválasztja azt a terméket, amely megfelel, vagy jobb a tervben szereplőnél. Jóváhagyatja ezt a helyettesítést a tervezővel és az építtetővel. A helyettesítést rögzíti az építési naplóban.

A FMV felel azért, hogy az építési naplóban feltüntessék azt, ha eltértek a kiviteli tervtől. (Eltérni természetesen csak olyan mértékben szabad, amihez nem kell külön engedély. Minden eltérést dokumentálni kell, s a használatbavételi eljárás során a hatóságnak is meg kell mutatni az ezekről készült bejegyzéseket.)

Megvizsgálja azokat az építőanyagokat, amelyek nem rendelkeznek teljesítménynyilatkozattal, (például bontott építőanyagok), s dönt arról, hogy azok megfelelőek-e, beépíthetők-e. A döntéséhez szükség esetén szakértőt is igénybe kell vennie. Döntését az építési naplóba be kell jegyeznie.

Elvégzi a szükséges minőségi vizsgálatokat, mintavételeket (például mintát vesz a betonból, ellenőrzi a minőségét).

Ellenőrzi a kitűzés helyességét (pl. alapok), és azt, hogy megtörténtek-e a szükséges talajvizsgálatok.

Ha valamilyen műszaki feladat azonnali intézkedést követel, elvégezteti és irányítja a munkát.

A FMV feladata a hulladék-nyilvántartó lapok kitöltése is. Illetve ő felel azért is, hogy ha a hulladék mennyisége eléri a jogszabályban meghatározott küszöbértéket, akkor értesítse erről az építtetőt. (Korábban a FMV-nek közvetlenül az illetékes környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságot kellett értesítenie. 2017 januárjával azonban módosult a kivitelezési jogszabály, azóta az építtető feladata a hatóság értesítése.)

Részt vesz a műszaki átadás-átvételekben. Kiállítja az alvállalkozók teljesítésigazolásait. (Ez is csak az alkalmazott FVM-nek feladata.)

A kivitelezési munka végzetével az építési naplóban nyilatkozik arról, hogy a kivitelezést a kivitelezési tervnek és a jogszabályoknak megfelelően végezték. Ha szükséges, közreműködik a használatbavételi engedélyezési eljárásban.

A fővállalkozó felelős műszaki vezetője ezen túl egyeztet és együttműködik az alvállalkozókkal, az alvállalkozók műszaki vezetőivel és a szakági FMV-kel (például a gépészeti vagy villamossági FMV-vel). Összehangolja munkájukat.

Az alvállalkozónak is kell femü?

A felelős műszaki vezetőt minden kivitelezőnek kell hoznia. Az alvállalkozók esetében az is megoldás lehet, ha a fővállalkozó felelős műszaki vezetőjét bízzák meg. De a megbízást mindenképpen írásos szerződésbe kell foglalni. Bármely megbízott FMV esetén ugyanis kötelező az írásos szerződés! (Tehát bármely vállalkozóként megbízott FMV esetében is.)

Ki lehet felelős műszaki vezető?

Ahhoz, hogy valaki felelős műszaki vezető lehessen, meg kell szereznie az erre való jogosultságot. Az építész szakképzettségű femüknek a Magyar Építész Kamara, a mérnöki szakképzettségű felelős műszaki vezetőknek a Magyar Mérnök Kamara adhat jogosultságot (illetve mindig az a kamara, amelyiknek az illető tagja). A jogosultság elnyeréséhez a kamaránál le kell tenni a jogosultsági vizsgát. A jogosultsági vizsgára az jelentkezhet, aki rendelkezik az előírt végzettséggel és gyakorlati idővel. (Az elvárt gyakorlati idő jogosultsági kategóriánként különböző: 3 és 5 év között van.) A jogosultsági vizsga után egy év elteltével újra vizsgázni kell: ez lesz a beszámoló vizsga. (A jogosultsági és beszámoló vizsgák rendszeréről a kamarák honlapján lehet tájékozódni.)

Építési szakterületű FMV jogosultságok

Középfokú (szakközépiskolai, technikusi) végzettséggel csak részszakterületi jogosultságot (MV-É-R) lehet szerezni. Ez azt jelenti, hogy csak bizonyos méretet, jellemzőt meg nem haladó épületeknél femüzhet az illető. A középfokú végzettséggel azokon az építkezéseken lehet femüzni, ahol az épület a terepszint felett legfeljebb két építményszintet tartalmaz.
Ahol van pince, ott a következő két feltételnek is teljesülni kell:

  • a pince padlóvonala legfeljebb 1,5 méter mélyen van,
  • és a pincére nehezedő felszíni teher legfeljebb 2,0 kN/m2. (Ez azt jelenti, hogy a felszínen egy négyzetméterre legfeljebb 200 kg terhelés juthat. A felszíni terhelésről célszerű a megbízót, vagy a tervezőt megkérdezni.)

A „teljes” felelős építési műszaki vezetői jogosultsághoz (MV-É) már mérnöki diploma kell. A műemléki munkákhoz pedig olyan felelős műszaki vezetőre van szükség, aki műemléki részszakterületen is rendelkezik jogosultsággal. (MV-É-M). Korábban léteztek más jogosultságok is: „B” és „C” jogosultságokat ma már nem adnak ki, de akinek ilyen van, és rendszeresen megújítja a korábbi jogosultságát, az továbbra is használhatja. A C kategóriával rendelkező FMV (MV-Ép/C) olyan épületekben irányíthatja a munkát, ahol az alábbiak mindegyike teljesül:

  • szintterülete (a szintek bruttó alapterületének összege) legfeljebb 1000 m2,
  • az épület magassága nem éri el a 7,5 m-t,
  • és nincsenek a falak, oszlopok között 6,6 m-nél nagyobb távolságok.

A fenti méretkorlátok nem számítanak ha az alábbiak egyike sem áll fenn:

  • ha munka nem jár a teherhordó szerkezetek megváltoztatásával
  • és szakipari szerkezetek megváltoztatásával (szigetelések, tetőfedés, nyílászárók, fal-, padlóburkolat.) (pl. karbantartásnál, felújításnál).

B kategória (MV-Ép/B) olyan épületekre szól, ahol a következők mindegyike igaz:

  • legfeljebb négy beépített szintje van,
  • legfeljebb 6,6 m a falköz (oszlopköz) távolság,
  • legfeljebb összesen 2000 m2 a szintek területe,

A fenti méretkorlátok nem számítanak, ha az építmény tartószerkezeti rendszere nem változik meg, azaz:

  • nem változik a terhelés oly módon, hogy amiatt a tartószerkezetet meg kellene erősíteni, elbontani, vagy megváltoztatni. (erről írásos szakértői vélemény kell),
  • nem építenek kéményt
  • a homlokzat megváltoztatása nem jár együtt teherhordó szerkezeteinek változtatásával (Ez utóbbi a védett épületekre nem vonatkozik, azaz olyanra ami műemlék, vagy más védelem alatt áll. Ott ez a kategória nem lehet a femü akkor sem, ha csak a homlokzat változik.)

Szakági munkák felelős műszaki vezetése

Az építési szakterületű felelős műszaki vezetők csak addig irányíthatják a villamos és gépész kiviteli munkákat, amíg szakági kiviteli tervet készíteni. Ott, ahol épületvillamossági, vagy épületgépészeti kivitelezési dokumentáció van, ott kell lennie szakági FMV-nek is. Ez általában így is van, hiszen a villamos munkát végző vállalkozó hozza a saját szakági femüjét, a gépész szintén.

Szakági FVM jogosultságok:

MV-M (mélyépítési szakterület) többek között a következő munkákat irányíthatja:

  • alapozási,
  • föld és tereprendezési,
  • víztelenítési,
  • felszíni vízelvezetési.

MV-ÉG (épületgépészeti szakterület) a következő munkákat irányíthatja:

  • fűtési,
  • szellőzési,
  • vízellátási,
  • csatornázási
  • gázvezeték-szerelési (mérőórától),
  • központi klímák beépítése.

MV-ÉG-R (épületgépészeti részszakterület) azokat a munkákat irányíthatja, ahol a következők teljesülnek:

  • gépészeti munkát, amelyek a terepszint felett kevesebb, mint két építményszintet tartalmaznak,

Ahol van pince, ott a következő két feltételnek is teljesülni kell:

  • a pince padlóvonala legfeljebb 1,5 méter mélyen van,
  • és a pincére nehezedő felszíni teher legfeljebb 2,0 kN/m2. (Ez azt jelenti, hogy a felszínen egy négyzetméterre legfeljebb 200 kg terhelés juthat. A felszíni terhelésről célszerű a megbízót, vagy a tervezőt megkérdezni.)

ÉG/C („C” kategória) olyan épületekre szól, ahol a következők mindegyike igaz:

  • legfeljebb négyszintes,
  • legfeljebb 2000 m2-es szintterületű,
  • legfeljebb 6,6 m falköz (oszlopköz) távolságú

Ezeknél a következő munkákat irányíthatja:

  • vízszerelés,
  • csatornázás,
  • gázszerelés,
  • központi fűtés szerelés,
  • szellőző kialakítása,
  • klíma szerelés.

MV-ÉV (épületvillamossági szakterület) többek között a következőkkel kapcsolatos munkákat irányíthatja:

  • kül- és beltéri világítás,
  • villámvédelem,
  • távközlési és informatikai hálózat,
  • villamos energiaellátó rendszerek szerelése.

MV-ÉV-R (épületvillamossági részszakterület) azon épületek villamos munkáit irányíthatja, amelyek:

  • a terepszint felett kevesebb, mint két építményszintet tartalmaznak,

Ahol van pince, ott a következő két feltételnek is teljesülni kell:

  • a pince padlóvonala legfeljebb 1,5 méter mélyen van,
  • és a pincére nehezedő felszíni teher legfeljebb 2,0 kN/m2. (Ez azt jelenti, hogy a felszínen egy négyzetméterre legfeljebb 200 kg terhelés juthat. A felszíni terhelésről célszerű a megbízót, vagy a tervezőt megkérdezni.)

ÉV/C („C”kategória)a következő épületekre jó:

Legfeljebb négyszintes,

  • maximum 2000 m2 szintterületű,
  • maximum 6,6 m faltávolságú (oszlopközű)

Itt a következők szerelési munkákat irányíthatja:

  • villamos rendszer,
  • hírközlő rendszer,
  • riasztó berendezések.

A jogosultság megszerzése után: ismét van szakmai továbbképzés is

A felelős műszaki vezetőknek a jogosultság megszerzése után 5 évente kell a kötelező továbbképzéseket teljesíteniük. Ezek főleg jogszabályokról, szabványokról, minőségellenőrzésről szólnak. Ezek nem választhatóak, hanem kötelezőek. Emellett az idén év elejétől ismét kötelező szakmai továbbképzéseken is részt venniük (Ezek a kamara által elfogadott tanfolyamok, konferenciák, képzések, amelyeket szabadon választhatnak ki a szakmagyakorlók.) (2014-ben eltörölték a kamarai tagsághoz nem kötött szakmák gyakorlóinak a szakmai továbbképzési kötelezettséget. Így a felelős műszaki vezetőknek, műszaki ellenőröknek elég volt ötévente a kötelező továbbképzésen részt venniük. Az idén év elejétől visszaállt a régi rend: nem elég ötévente a kötelező továbbképzésen részt venni, hanem szakmai továbbképzéseket is teljesíteni kell.)
A Magyar Mérnök Kamara évi egy szakmai továbbképzést írt elő. Annak, aki több szakterületi jogosultsággal is rendelkezik, figyelnie kell arra, hogy az 5 év alatt mindegyik szakterületén részt kell vennie legalább 1 szakmai képzésen. A Magyar Építész Kamarához tartozó felelős műszaki vezetőknek 5 év alatt kell 20 kreditpontot összegyűjteniük a szakmai továbbképzéseken. Minden negyedév után keletkezik egy kredit-kötelezettség. Azoktól, akiknek az idén jár le a jogosultságok, a MÉK még nem várja el a kreditpontokat. A jövőre újítóknak azonban már időarányosan teljesíteni kell a szakmai továbbképzéseket. Tehát azoknak, akiknek jövőre jár le a jogosultságuk, a 2017-es év után 4, minden további negyedév után pedig 1 kreditpontot kell teljesíteni.

Forrás: Új Média Kft. 

További kérdések esetén, keress minket a megadott elérhetőségek valamelyikén!