Várható adózási változások 2018-ra

2017. június 9., címkék: vállalkozás, adózás

Alanyi áfamentes egyéni vállalkozóknak is kötelező lesz vállalkozói bankszámlát nyitniuk 2018. január végétől – olvashatjuk a jövő évi tervezett adótörvények között. A változásokat ezekben a hetekben tárgyalja a Parlament.

Egyéni vállalkozók számára az az apró módosítás lesz a legnagyobb jelentőségű változás a jövő évi adótörvényekben, hogy alanyi áfamentesként is vállalkozói bankszámlát kell nyitniuk. Néhány kisebb módosításon kívül ugyanis érdemi, nagy eltérések nem láthatók az idei szabályokhoz képest. A vállalkozói bankszámla nyitása most azoknak lesz kötelező, akik alanyi áfamentességet választottak. Ők eddig használhatták egyszerűen a családi magán számlájukat is. A cégek számára kötelező volt már eddig is a vállalkozói bankszámla, akkor is, ha például egy bt. az alanyi adómentességet választotta. A számlanyitásra most kötelezett egyéni vállalkozóknak 2018. január 31-ig kell az új bankszámláról gondoskodniuk.

Egyéni vállalkozók: a gyerek autója is elszámolható

Családon belül bővülhet azoknak az autóknak a köre, melyekre a vállalkozó költséget tud elszámolni. Eddig ezt csak olyan járművel tehette meg, ami a saját nevén, vagy a házastársa nevén volt. A törvénynek ez a megfogalmazása megváltozik, s a házastárs mellett a „közeli hozzátartozó” kifejezés is bekerül a paragrafusba. Ez főleg a testvérre és a gyermekre terjed ki (saját és örökbe fogadott, vagy nevelt gyermek), azaz elszámolható lesz a gyerekek nevére vásárolt autó költsége is.

Külföldi számlák bejelentése

Bankszámlákkal kapcsolatban még egy új kötelezettség merül fel: minden cégnek, vállalkozónak egy formanyomtatványon be kell jelentenie, ha külföldi bankszámlát vezet bármelyik országban. A NAV-nak egyébként vannak már erről adatai, így nem érdemes eltitkolni az esetleg meglévő külföldi számlákat. A bankoknak ugyanis ettől az évtől már kötelezően jelenteniük kell a külföldi tulajdonosokat. Még a biztonságukról elhíresült svájci bankok is hosszú vonakodás után belementek, hogy kiadják a számlatulajdonosok adatait a külföldi adóhatóságoknak. A NAV-hoz tehát már fél éve befutnak a külföldi bankszámlák adatai a külföldi bankoktól. Jövő januártól pedig ezeket az adatokat már a hazai cégek saját bevallásaival is össze tudják vetni. A bejelentés határideje 2018. január 31. lesz. Azokról a számlákról kell adatot szolgáltatni, melyek január elsején működnek. Amelyik vállalkozás ezt elmulasztja, azt 600 ezer forintra bírságolják.

Adófizetési biztosíték

Ez egy teljesen új kötelezettség lesz. Lesznek olyan cégvezetők, akik csak akkor alapíthatnak új társaságot, vagy léphetnek be meglévő cégekbe, ha letesznek egy nagyobb összeget adófizetési biztosíték címén. Erre azokat fogják kötelezni, akiknek adótartozásuk van, vagy adótartozással megszűnt cégben töltöttek be valamilyen vezető szerepkört (pl. ügyvezető, cégvezető). Ha új társaságot akarnak létrehozni, vagy meglévő cégbe tulajdonosként belépni, akkor előbb a meglévő adótartozás összegét, legfeljebb 1 millió forintot letétként be kell fizetniük a NAV számlájára (legnagyobb adózók esetén 2 milliót). Ha például a korábbi „Horváth és Fia Kft.” 5 milliós adótartozással szűnt meg, akkor a korábbi ügyvezető, Horváth úr csak úgy alapíthat új céget, ha ezt az 1 millió forintot személyesen letétbe helyezi. A cég egykori tartozásáért neki magánemberként kell letétet fizetnie. A biztosítékot a NAV 12 hónapig őrzi, majd visszautalja Horváth úrnak. A korábbi cége tartozását nem vonja le belőle a NAV, tehát ilyen esetben tényleg csak letétről van szó. Azonban ha Horváth úrnak magánszemélyként van tartozása, azt a visszautalás előtt levonja az összegből az adóhivatal.

Áfa – szégyenlista a bevallást be nem nyújtókról

Nyilvánosságra hozza a NAV azoknak a listáját, akik egymást követő több mint két időszakon keresztül nem adnak be áfabevallást. Ha tehát a cég korábban havi adófizető volt, akkor ez két hónap kimaradását jelenti, negyedéves bevallónál pedig hathónapos késedelmet. Érdemes lesz számla befogadásakor ellenőrizni, hogy a számlát kiállító cég rajta van-e ezen a listán vagy nem. Ha ugyanis a számla után visszaigényelnénk az áfát, de a számla kiállítója rajta van a listán, akár meg is tagadhatják az adó visszautalását. Az adóvisszaigénylés elbírálásakor a NAV ugyanis arra is hivatkozhat, hogy a mi vállalkozásunk nem járt el kellő gondossággal a számla befogadásakor, mert nem ellenőrizte az adatokat. A listát tehát érdemes lesz rendszeresen ellenőrizni majd.

Kata – nem szűnik meg azonnal tartozás esetén

Könnyebbé válik a helyzete azoknak a kisadózóknak, akik adótartozást hoznak össze az év végére. A mai szabályok szerint minden külön eljárás nélkül kirakják a kisadózásból azt a vállalkozót, akinek az év utolsó napján 100 ezer forintot meghaladó adótartozása van. Ehhez nem is kell sok dolog, elég pár véletlen: egy vita a helyi adó befizetése körül és egy elmulasztott havi adófizetés, s máris összejön a 100 ezer forintos határ. Jövőre lesz egy kiskapu. Ha a vállalkozó befizeti a hiányzó adót addig, míg a NAV-nak a megszűnésről szóló határozata jogerőre emelkedik, akkor visszavonják az intézkedést. Aki tehát egyszerű figyelmetlenség miatt lépné át a 100 ezer forintos határt, az kap még egy lehetőséget, hogy megmaradhasson kisadózónak. A kisadózással kapcsolatban azok kapnak még egy könnyítést, akik nappali tagozatos egyetemi vagy főiskolai hallgatók. Ők, ha kisadózóként vállalkoztak, eddig főállásúnak számítottak, s 50 ezer forintot kellett havonta fizetniük. Jövőre már nem számítanak főállásúnak, így csak a havi 25 ezer forintot kell kisadózóként megfizetniük.

Forrás: Új Média Kft.

További kérdések esetén keress minket a megadott elérhetőségek valamelyikén!